Szereplők

Sehun 10.-es gimnazista. Nyers természete miatt nézet eltérésbe kerül a körülötte lévőkkel. Akár a suli rossz fiújaként is definiálhatnánk. Amolyan magányos farkas. Általában egyedül szokott lenni, nem szereti az emberek társaságát.Egyik hobbija, hogy provokálja az embereket, hamar verekedésbe is kezdhet velük. Mindenkinek mindenért beszól valami igazán "kedveset", igaz ő se tudja miért. Az iskola diákjai közül sokan félnek tőle, ám akik mégis meg szeretnék közelíteni (lányok) azokkal sem bánik a legkedvesebben...Lehet hogy csak egy személyre vár akinek a segítségével és kitartásával megváltozhat?

Kim Jong In 10.-es gimnazista. ő az iskola Ken-je. Annak ellenére, hogy konkrétan most kezdte a gimit, máris ő a lányok kedvence. Imád középpontban lenni, eléggé egoistának, hiúnak tűnik elsőre. Gazdag családból származik, emiatt időnként elszáll magától. Ő az egyik legnépszerűbb fiú a suliban, mindig egy nagy társaságban találjuk meg. Mivel minden ujjára tudna lányt találni, ezért elég gyakran váltja barátnőit. Egyik szokása, hogy szépfiúként mutogatja a kidolgozott testét a lányok örömére. Emiatt sok felsőbb éves srác nem kedveli

Huang Zi Tao 10.-es gimnazista. Igazi nemtörődöm ember. Nem foglalkozik a környezetével de úgy isten igazából saját magával se sokat. Felesleges erőfeszítéseket sose tesz. Elég barátságtalan de akik régebb óta ismerik tudják hogy valójában nagyon kedves és vicces csak már megunta a folytonos megfeleléseket. Ha bárki bántja őt vagy a szeretteit előbb cselekszik mint gondolkodik. Ezért elég sokan kerülik a vele való érintkezést vagy beszédet. Sértődékenysége se segít neki. Nagyon könnyen meg lehet bántani és ha ez megtörténik soha többet nem áll szóba az illetővel.

Park Chan Yeol 11.es gimnazista, Ő egy örök optimista marad. Úgy nevelték hogy mindenben és mindenkiben csak a jót lássa. Sokan úgy gondolják emiatt hogy ő már inkább naiv. De ez nem igaz. Yeolt sose lehet hitegetni. Átlát mindenkin de így is tisztel és védelmez az ember jellemétől függetlenül. Ő az a tipikus akit akár hajnalban is felhívhatnak akkor is tettre kész és segít. Előbb nézi mások érdekeit mint a sajátját. Rengeteg embernek segített, mindenki szereti és függ tőle. De ő nem hiteget senkit. Őszinte még akkor is ha ez nem szüli mindig a legjobbat.

Byun Baek Hyun 11.es gimnazista. Hatalmas móka gyáros, mindig bohóckodik. Sokat viccelődik barátain, bár egyáltalán nem bántó szándékkal. Elég hangos szokott lenni, ami már már zavaró is lehet. Viszont aranyossága és kedvessége miatt nem lehet rá sokáig haragudni. Sokan piszkálják, állításuk szerint lányos meg miegymás. Akik közel állnak hozzá tudják, hogy ez neki nagyon rosszul esik és mindent megtesz azért hogy békén hagyják. Bár nem mutatja ki ezeket. A tanárok többsége és akik nem ismerték ki nem veszik komolyan viccei miatt így ha bajban van kevés emberre számíthat.

Wu Yi Fan 12.-es gimnazista. Szeret egyedül lenni. És egyedül is él. Roppant komoly és nagy elhatározásai vannak. Céljaitól senki sem térítheti el. Elítéli azokat az embereket akik másnak okoznak fájdalmat és semmibe veszik őket. Remekel minden  tantárgyból, a tanárok kedvence. Sokan mondják ezért strébernek meg nyalizósnak pedig ő semmit nem tett ezért csak tanult. És még mindig tanul. Egyetemre szeretne menni hogy orvos legyen. Ritkán társalog bárkivel is ugyanis a társaihoz képest egy kicsit koravén.

Zhang Yi Xing 11.-es gimnazista. Feledékeny és kissé szétszórt. Gyakran hagyja el dolgait. De ettől olyan aranyos. Sok lány barátja van, általában ők rohangálnak utána az elveszett holmijaival. A lányokkal való kapcsolata miatt melegnek tartják. Kiváló rajzos, de nem látja a művészetben a jövőjét. A szülei üzleti utakon vesznek részt ezért ritkán jönnek haza. Így a testvéreiről is kizárólag ő gondoskodik. Bár szereti őket mégis nagy álma hogy egy szép napon új életet kezd valahol egyedül.

Do Kyung Soo 10.-es gimnazista. Rengeteg nyelven beszél és jó a nyelv memóriája. Gyorsan tanul. Próbál élen maradni a többi tantárgyból viszont ez sok szabadidejét veszi el,  Kiváló szakács, szeretne egyszer saját éttermet nyitni. Utálja a megjátszást és a hazugságokat. Ennek nyílt hangot is ad. Szeret vitatkozni, megismerni mások nézeteit. De a világért nem sértene meg senkit. Magánéleti dolgait nem szívesen osztja meg mással. Kicsit zárkózott idegenekkel szemben azonban ha kellően kiismerte a személyt nagyon szívesen beszélget vele.

Lu Han 10.-es gimnazista. Ő a suli nagymenő focistája. Mindig rúgja a bőrt és csapata mindig körbe veszi. Más mint a többiek, szóban rendezi le konfliktusait és sosem verekszik. Azonban a közeledő lányokat elég durván vissza utasítja. Senki nem tud többet róla mint az iskolai nyilván tartásban benne van. Mindig van vele valaki. Így elég maga tehetetlen egyedül. Tiszteli a felsőbb éveseket és jóban is van velük.

Kim Min Seok 12.-es gimnazista. Meglehetősen félénk és visszahúzódó. Nagy társaságban vagy idegenek között nem szívesen szólal meg, és próbál az ilyen helyzetektől menekülni. Lebecsüli saját magát pedig tehetséges. Minden vágya hogy sporttal vagy zenével foglalkozhasson. Fél a sötétségtől, klausztrofóbiás és undorodik a rovarokról. Meglehetősen rend mániás. Azonban elég lusta is így néha bizony nincs kedve rendet tenni. Nehezen barátkozik, viszont aki a barátja lesz annak mindig próbál segíteni ahol csak tud. Barátainak körében nagyon felszabadult tud lenni, ilyenkor mindig nevet vagy mosolyog. Kevés embert enged közel magához, nem szívesen nyílik meg másoknak. Nem egy ragaszkodó típus, csalódásai miatt.

Kim Joon Myun 11.-es gimnazista. Igazi rossz fiú. Bár nem úgy mint Sehun. Ő inkább vandálkodik, bandázik, lóg az iskolából. Nem nagyon érdekli a jövője ugyanis hatalmas összeg szakadt rá nagymamája halálakor. Egyáltalán nem foglalkoztatja az iskola. Csakis a bandája és az unalom miatt jár be. Néha napján Ha már bent van mindenkit cseszeget. Az alsóbb éveseket kukába szekrénybe vágja, az idősebbekkel kötekedik. Mintha egy amerikai tini filmből lépett volna ki a focista fiú aki mindenkit bánt. Na ős pont ilyen.

Kim Jong Dae 11.es gimnazista.Mindig perverzkedik, nem fél kimondani hogy éppen milyen dolgok járnak a fantáziájában. Néha annyira túlzásba tudja ezt vinni, hogy az emberek agyára megy. Viszont nagyon kedves és segítőkész, úgy hogy nem lehet őt utálni. Nagy nőcsábász, nincs olyan pillanat hogy ne csapja a szelet valamelyik lánynak. Olyan lányok a kedvencei akik bevállalósak, merészek, és kihívók. Természetesen senkit nem utasítana vissza ha arról van szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése